Hitélet a Bükki Hegyháton

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Nekézsenytől Sajómercséig
Hitélet a borsodi Hegyháton

Évtizedekkel ezelőtt földrajzilag kevésbé ismert, idegenforgalmi szempontból feltáratlan, s a hitélet terén már-már fehér folt volt az a vidék, melyet az Upponyi hegység völgyei ölelnek magukhoz. De az évek múlnak, s ma már ezen a rendkívül megkapó szépségű tájon öt egyházközségben egyre jobban kibontakozik a lelki, szellemi, Istent-kereső élet igénye.

Március végén, a húsvéti ünnepek közeledtével felkerestük az öt község közös lelkipásztorát, Koós Ede atyát és segítőjét, Barta Gábor kántort és hitoktatót. Tőlük vártuk a választ, s bennük láttuk a “változás csodájának” kulcsát.

Utunk első állomása Nekézseny község volt, ahol ugyan református testvéreink élnek többségben, de az út menti kis Szent László kápolnát ma már rendszeresen felkeresik a katolikus hívek. A közeli temetőben Szeleczky Zita színművész síremléke hirdeti a szülőföldhöz kötődés örök erényét.

Sátán már várt bennünket Barta Gábor, aki nemcsak helyben, hanem mind az öt templomban ellátja a kántori és hittanári teendőket. A közel 200 éves, barokk stílusú Istenháza előtti park a helyi önkormányzat érdeme, míg a templom szentélyének és oltárának ízléses feldíszítése Barta Gábor édesanyját dicséri. A község temetődombján a helyi hívek elhatározásából és anyagi erejéből lourdes-i emlékhely épül.

 

Összeterelt “nyáj”

Következett Borsodbóta: festői tájképet nyújtó szerpentinen gurultunk le a vidéket uraló templomdomb aljában pihenő plébániaépülethez. Innen irányítja, itt fogja össze az öt község hitéletét Koós Ede atya. Első plébánosi állomáshelyét fiatalon, átlagon felüli ambícióval foglalta el. Érsekségének megbízásából lett annak a nyájnak a pásztora, mely valamikor nem volt így “összeterelve”, mint napjainkban. Otthonos környezetben beszélgettünk, miközben az atya célravezető terveit hallgatva erős hivatástudatáról, rendíthetetlen eltökéltségéről győződtünk meg.

Nehéz lenne mindazt kifejteni, ami visszaadta az itt élők hitét, az Egyházukhoz és Istenhez való ragaszkodásukat. De biztosan segítettek ebben a hitélet a személyiségükből áradó elkötelezettséggel és magabiztossággal szervező Ede atya és kántora Gábor. Meg kell említenünk, hogy Rózsafüzér társulatok vannak kibontakozóban, a Karitász csoportok aktívan működnek, a ministráns utánpótlás szerveződik, és kultúrműsorok erősítik a nemzeti összetartozást. A hívek informálását szolgálja a helyileg elkészített kis újság, az Isten Híre. ezt az ötletesen és tartalmasan szerkesztett kiadványt ingyenesen kaphatják meg az érdeklődők. S fémjelzi az itteni változásokat a színvonalas hitoktatás is. Illetve úgy tűnik, mára már a helyi vezetők is világosan látják, hogy a kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat társadalmunk felemelkedését szolgálja.

Dél felé felballagtunk a Jézus Szent Nevét viselő “neo-román” stílusú, kívül-belül teljesen felújított templomhoz. Igényes festői munka teremti meg a belső tér barátságos hangulatát. Mindenfelé ötletes eligazító- és tájékoztató táblák…

Utunk utolsó állomása az upponyi Szent Cecília “templomocska”. Az országban ezen kívül csak egy nyugat-dunántúli filia választotta védőszentjének Cecíliát. A község idegenforgalmat vonzó hangulatába stílusosan illeszkedik az apró építmény.
Itt is, mint eddigi utunk során, feltűnő rend és tisztaság, s éppen az aktuális, dicsérendő díszítés fogadja a betérőket. Érezni, hogy gazdája van az egyházközségi tulajdonoknak. És ezeket az aktív, segítőkész híveket jól tartja össze az Isten szeretetének nyílt megvallása, valamint a fiatal plébános céltudatos munkája.

Sajnos időhiány miatt már nem jutottunk el az ötödik községbe, Sajómercsébe, a Szeplőtelen Fogantatás templomához, de ajánljuk úti célul, s pótoljuk majd mi is… Hazafelé tartva gondolatainkban megtaláltuk a Hegyhát hitélete újjászületésének titkát: …ahol a jó Pásztorok munkáját segítőkész “bojtárok” támogatják, ott a “nyáj” is helyes irányba tart.

Ó.Gy. írása megjelent az Új Misszió katolikus folyóirat 2009 májusi számában.

 

Berlinből és Bécsből is érkeztek küldöttek Sátára

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sáta – Május 30-án, pénteken rendezték Sáta község Szabadtéri Ifjúsági és Kulturális Központjában a III. Bükki Hegyhát Tavaszi Kulturális Fesztivált.
BoOn hír – 2008.06.3 09:04

A rendezvény fő támogatója a Demokratikus Ifjúsági Alapítvány (DIA), melynek képviseletében megjelent Lassúné Urbán Erika, a szervezet regionális koordinátora. A sátai fiatalok ebben az évben a „Local youth parliaments networking in Europe” című nemzetközi projektben vesznek részt további kilenc ország ifjúsági csoportjával közösen. Partnercsoportjaikból a fesztiválra ellátogatott Bécsből David Ebner és Abdu Efe, a Zeit Raum Verein képviseletében továbbá Berlinből Jens Inti Habermann, a Kombi Consult GmbH. küldötteként.

Délelőtt a fesztiválon fellépő fiatalok képviselőivel közös ifjúsági konferencián vettek részt a község általános iskolájában, miközben az ifjúsági téren íjászbemutató és kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, nemezelés, rongybaba készítés, korongozás) voltak. A kulturális bemutatók 13 órakor a zászlófelvonás után kezdődtek.

A Sátai Általános Iskoláért Alapítvány 2004-ben a Leader vidékfejlesztési program keretében vállalta, hogy kétévenként kulturális fesztivált rendez a Bükki Hegyhát települései számára. A rendezvény iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy 9 településről 240 fellépő szórakoztatta a nézőket. A borsodbótaiak modern táncokkal érkeztek. Borsodnádasdról fellépett az Őszirózsák Nyugdíjas Klub Asszonykórusa, a Szandramóna Együttes és a MŰ-vész-HELY csoport, akiknek musical válogatása hatalmas sikert aratott. Járdánházáról népdalkör és néptánc csoport tartott bemutatót. A királdi tánccsoportok szép előadását nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az ózdi Vadszilvák néptánccsoport nagy létszámmal és színvonalas produkciókkal lépett fel. A sátai fiatalok zongoráztak, szintetizátoron játszottak, színdarabot és néptáncokat mutattak be a tőlük megszokott igényes és látványos előadásmódban. A sátaiak egyre színvonalasabb művészeti tevékenységéről a rendezvényen megjelent Jóna István – a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola igazgatója – is elismerően nyilatkozott. A többszörösen díjazott upponyi Gyöngykaláris népdalkört mindig szívesen hallgatja a közönség. Szólóénekesük a 84 éves Koós Laci bácsi a fesztivál legidősebb fellépője volt. Műsorával méltán szerzett elismerést most is, hiszen többszörös Aranypáva díjas népdalénekes.

A nézők ujjongása kísérte végig a szilvásváradi Sirrah hastánccsoport bemutatóját. Táncaikban különböző stílusok: török, egyiptomi és modern elemeket láthattunk. A táncosok eszköztárában fátyol, ujjcin, kard és Ízisz szárny is helyet kapott. Csillogó, dekoratív ruháik és a látványos koreográfiáik méltóan zárták a fesztivált.

 

Sáta a Kapu című folyóiratban

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sátáról, a Mária kápolna felújításáról és Sáta Község Egészség, Nevelés Egyesületéről írt egész oldalas cikkében a Kapu című folyóirat. A képre kattintva a cikk nagyobb méretben olvasható.

 

 

Bözsi néni (92) énekel

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.


“Hol vagy szerelmes Jézusom” – népi egyházi ének

 


“Bíró Margit” – ballada

 


“Magas bérchegy tetején” – népi vallásos ének

 

Felvételek: Sonidus

 

Az Emlékezés Oszlopa

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.


2006. május 13-án, szombaton a Sátai Általános Iskola falán felavatták Gál Árpád kerámiamunkáját, az Emlékezés Oszlopát. Az esemény a “régi” általános iskola udvarán került megrendezésre, amelyen az iskola vezetősége, meghívott politikai és közéleti személyek, valamint a falu érdeklődő lakossága vett részt. Az átadó ünnepségen megjelent dr. Faragó Pál, az Őrhegy Egyesület elnöke is.

Az átadott kerámia emlékművet az általános iskolában már 1991-ben megkezdett kézműves foglalkozásokon tanultak felhasználásával Gál Árpád készítette sátai fiatalok közreműködésével. Az iskola vezetőségének terve, hogy a következő tanévtől a legtehetségesebb tanulók kerámiáit ide, a régi iskola épületére elhelyezik, hogy az erre járó látogatók is láthassák, milyen tehetséges fiatalok élnek a faluban.