Berlinből és Bécsből is érkeztek küldöttek Sátára – 2008

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sáta – Május 30-án, pénteken rendezték Sáta község Szabadtéri Ifjúsági és Kulturális Központjában a III. Bükki Hegyhát Tavaszi Kulturális Fesztivált.
BoOn hír – 2008.06.3 09:04

A rendezvény fő támogatója a Demokratikus Ifjúsági Alapítvány (DIA), melynek képviseletében megjelent Lassúné Urbán Erika, a szervezet regionális koordinátora. A sátai fiatalok ebben az évben a „Local youth parliaments networking in Europe” című nemzetközi projektben vesznek részt további kilenc ország ifjúsági csoportjával közösen. Partnercsoportjaikból a fesztiválra ellátogatott Bécsből David Ebner és Abdu Efe, a Zeit Raum Verein képviseletében továbbá Berlinből Jens Inti Habermann, a Kombi Consult GmbH. küldötteként.

Délelőtt a fesztiválon fellépő fiatalok képviselőivel közös ifjúsági konferencián vettek részt a község általános iskolájában, miközben az ifjúsági téren íjászbemutató és kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, nemezelés, rongybaba készítés, korongozás) voltak. A kulturális bemutatók 13 órakor a zászlófelvonás után kezdődtek.

A Sátai Általános Iskoláért Alapítvány 2004-ben a Leader vidékfejlesztési program keretében vállalta, hogy kétévenként kulturális fesztivált rendez a Bükki Hegyhát települései számára. A rendezvény iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy 9 településről 240 fellépő szórakoztatta a nézőket. A borsodbótaiak modern táncokkal érkeztek. Borsodnádasdról fellépett az Őszirózsák Nyugdíjas Klub Asszonykórusa, a Szandramóna Együttes és a MŰ-vész-HELY csoport, akiknek musical válogatása hatalmas sikert aratott. Járdánházáról népdalkör és néptánc csoport tartott bemutatót. A királdi tánccsoportok szép előadását nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az ózdi Vadszilvák néptánccsoport nagy létszámmal és színvonalas produkciókkal lépett fel. A sátai fiatalok zongoráztak, szintetizátoron játszottak, színdarabot és néptáncokat mutattak be a tőlük megszokott igényes és látványos előadásmódban. A sátaiak egyre színvonalasabb művészeti tevékenységéről a rendezvényen megjelent Jóna István – a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola igazgatója – is elismerően nyilatkozott. A többszörösen díjazott upponyi Gyöngykaláris népdalkört mindig szívesen hallgatja a közönség. Szólóénekesük a 84 éves Koós Laci bácsi a fesztivál legidősebb fellépője volt. Műsorával méltán szerzett elismerést most is, hiszen többszörös Aranypáva díjas népdalénekes.

A nézők ujjongása kísérte végig a szilvásváradi Sirrah hastánccsoport bemutatóját. Táncaikban különböző stílusok: török, egyiptomi és modern elemeket láthattunk. A táncosok eszköztárában fátyol, ujjcin, kard és Ízisz szárny is helyet kapott. Csillogó, dekoratív ruháik és a látványos koreográfiáik méltóan zárták a fesztivált.

 

Sáta a Kapu című folyóiratban

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sátáról, a Mária kápolna felújításáról és Sáta Község Egészség, Nevelés Egyesületéről írt egész oldalas cikkében a Kapu című folyóirat. A képre kattintva a cikk nagyobb méretben olvasható.

 

 

Bözsi néni (92) énekel

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.


“Hol vagy szerelmes Jézusom” – népi egyházi ének

 


“Bíró Margit” – ballada

 


“Magas bérchegy tetején” – népi vallásos ének

 

Felvételek: Sonidus

 

Az Emlékezés Oszlopa

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.


2006. május 13-án, szombaton a Sátai Általános Iskola falán felavatták Gál Árpád kerámiamunkáját, az Emlékezés Oszlopát. Az esemény a “régi” általános iskola udvarán került megrendezésre, amelyen az iskola vezetősége, meghívott politikai és közéleti személyek, valamint a falu érdeklődő lakossága vett részt. Az átadó ünnepségen megjelent dr. Faragó Pál, az Őrhegy Egyesület elnöke is.

Az átadott kerámia emlékművet az általános iskolában már 1991-ben megkezdett kézműves foglalkozásokon tanultak felhasználásával Gál Árpád készítette sátai fiatalok közreműködésével. Az iskola vezetőségének terve, hogy a következő tanévtől a legtehetségesebb tanulók kerámiáit ide, a régi iskola épületére elhelyezik, hogy az erre járó látogatók is láthassák a faluban élő fiatalok kreativitását és alkotó tehetségét.

Frissítés 2020-ból
Az Emlékezés Oszlopa az eltelt 14 év folyamán megkopott, az idő és az időjárás nyomott hagyott rajta. Szalmás Zsoltné polgármester asszony felkérésére Gál Árpád, az emlékmű megálmodója és alkotója felújította a domborművet, így az alkotás újra teljes pompájában díszíti a funkciójában átalakult, modernizált iskolaépületet. Az építmény 2020 őszétől modern szociális konyhaként szolgálja a közösséget.

 

A 2020-ban felújított Emlékezés Oszlopa



A 2006-ban átadott Emlékezés Oszlopa

Szentmise és jótékonysági hangverseny

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

2001. szeptember 9.-én 17 órakor a Sátai Egyházközség és a Művelődési Ház közös szervezésében a sátai római katolikus templomban Mária napi szentmisével egybekötött jótékonysági koncertet rendeztek. A rendezvényen közreműködött az Ózdi Vegyes Kar és Bosnyák Csilla orgonaművész.