Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.
Igaz mesék
B. Mester Éva az “Út a boldogsághoz” című pályázatunk kapcsán csatlakozott alkotóközösségünkhöz. A vele készült művészportréban megismerkedhetünk vele emberként és alkotóként is, cikkünkben pedig további képeket és információkat tudhatunk meg szerzőnkről (…).
Szerzői bemutatkozás: “Gazdagnak születtem, de ezt akkor még nem tudtam. Sokáig nem láttam túl a tapintható szegénységen, ami körülvett. Egy Sáta nevű kis faluban születtem a család nyolcadik gyermekeként. Természetes volt számomra, hogy sokan vagyunk. Azt, hogy a két legidősebb bátyám is édestestvérem, csak iskolás koromban tudtam meg. Akkor azonnal le is tegeztem őket, merthogy addig édesanyám Lajos bácsinak és Károly bácsinak szólíttatta velem őket és nem tegezhettem egyiküket sem. A szüleimet soha, eszembe se jutott ilyen szörnyűség, mint ahogy a többi gyereknek sem az ötvenes években. Akkor voltam kisgyerek. Édesanyám már 43 éves volt amikor én születtem, 1949-ben, a halak csillagjegyében. Sok minden már ekkor eldőlt. Hoztam magammal az érzékenységet, a művészetek tiszteletét, azt meg megtanultam – mert meg kellett tanulnom –, hogy a sors leosztott lapjaiból hogyan hozzam ki a legtöbbet, a legjobbat. Arra meg ugyan ki gondol egy nyolcadikként érkező újszülött pólyája fölött, hogy gyakran fog temetni. Hat testvérem, mindkét szülőm és a férjem is odaát van már. A biztonságos, szeretetteljes fiatal évek árát meg kellett fizetnem.
Az irodalom szeretetét édesanyámtól örököltük, apámtól a szenvedélyt és a humort. Nem rossz kombináció! Édesanyám már a hetvenes években nyert egy pályázaton a „Hogyan neveltem fel nyolc gyereket” című írásával. Emlékszem, fájlalta, hogy a fődíjat olyan pályázó nyerte, aki örökbefogadott gyermekeket nevelt. Persze ő is tudta, hogy ezt csak hatalmas lélekkel lehet felvállalni, de akkor is… Nyolc gyereket megszülni, nem semmi. A másik írást természetesen nem láttuk, nem volt még akkor internet, de az édesanyám írógéppel pötyögtetett dolgozatát most is őrzöm.
A betű, a könyv nagy becsben állt a családban. Minden Karácsonyra, minden más ünnepre könyvet ajándékoztunk egymásnak, ha az antikváriumból, akkor onnan. Ennek is köszönhető, hogy három testvérem lett magyar-történelem szakos tanár, egyikük orosz-történelem, én egy kicsit látszólag a sorból kilógva közgazdász-tanár lettem. Két bátyám fiatal felnőttként hunyt el, egy nővérem nem tanult tovább, korán alapított családot. Legidősebb magyar szakos bátyám újságíróvá vált, az Észak-Magyarországtól került a Magyar Hírlaphoz. Mindez a rendszerváltás előtt történt, már csak a legidősebb szakmabeliek emlékeznek rá. Egyik nővérem kötetbe rendezte amatőr írásait, most én is ezt szeretném. Először az Észak-Magyarországba írogattunk mindketten, előfordult, hogy ugyanabban a számban mindkettőnk írása megjelent. Sőt! Az is előfordult, hogy az én írásomhoz neki gratuláltak. Így jobbnak láttam, ha a leánykori nevemből csak a „B” betűt tartom meg. A Mester nevet a férjemtől örököltem.
A legelső irodalmi próbálkozásaim azonban sokkal korábban kezdődtek. Alig tudtam még írni, 7-8 éves lehettem, amikor rajzlapból könyvet nyírtam, fűztem, írtam és illusztráltam. (A mellékelt képpel bizonyítani is tudom.) Mai szemmel nézve azt tartom értékesnek, hogy megpróbáltam egyedül végigvinni a folyamatot. Tulajdonképpen menedzseltem magamat, még a Pajtás újsággal is levelezésben álltam. Bugyuta kis versek születtek, amilyet egy ilyen korú gyerek fabrikálhat. Érdekes, hogy azóta is kedvelem, ha egy versnek muzsikája van. Ösztönösen az időmértékes versek felé vonzódtam már akkor. Most persze fontosabb már a gondolat, vagy egy nehezen megfogalmazható érzés ábrázolása. De valamiről szóljon! Nem szeretem mikor dühös fiatalok vers címén tajtékozva leszólnak mindent, obszcén kifejezéseket használnak, megbotránkoztatnak, de nincs elképzelésük arról, hogy hogyan kellene jobban, másként, és ki fogja azt megcsinálni? Egy szakdolgozatnak mindig úgy kell végződnie, hogy mik a te javaslataid az adott jelenség jobbá tételére.
Biztosan konzervatív vagyok már, de egy vers szerintem inkább gyönyörködtessen, mondjon ki valamit az olvasó helyett, vagy fényképezze le a hétköznapok apró csodáit.
Művészportré B. Mester Évával az Irodalmi Rádió weboldalán >>
A szerző blogja >>
Hol vagy?
Állandó vendég a lépteid hiánya,
Megidéztelek már mindegyik szobámba,
álmoktól fűszeres üres éjszakákba.
Megbotlik benned a reggelek magánya.
Ott vagy a kincseit pazarló nyárban,
a repülésben, a zuhanásban,
az őszbe sápadó napsugárban,
a békét kereső csendes elmúlásban.
Vágyakból tornyoztam égig érő máglyát,
Gyémántszelencében hordom haza lángját,
hogy beköltözhessél minden szobámba,
a bőröm alá, a holnaputánba.
¶
B. Mester Éva versei és prózája
a Magyar Kultúra Napján tartott verses ünnepségen
Sáta, 2017. január 19.
