2024-10-04

Köszöntő

Polgármesteri köszöntő
 

Tisztelettel köszöntök minden jelenlegi és volt sátai lakost, mindazokat, akik valamilyen szállal kötődnek a településünkhöz – vagy éppen csak megtekintik a honlapunkat.

Tősgyökeres sátaiként gyermekkoromban megtapasztaltam a falunk fejlődését, épülését, majd kezdő tanárként ennek a folyamatnak a lassulását, stagnálását, aztán 2014 előtti időszakban tapasztalható hanyatlását, leromlását. A valaha szebb életet látott Sáta azonban csak “mély-altatásban” volt ebben az időszakban, a lakosság igénye az élhetőbb környezetre nem szűnt meg, a fejlődés viszont távolinak tűnt. 2010-től másfél éven át képviselőként vettem részt a közösség munkájában, rálátásom nyílt az önkormányzat és a település problémáira. Az itt tapasztaltak eredményeként, a segítés és felzárkóztatás szándékával polgármester-jelöltként indultam a 2014. évi önkormányzati választáson, ahol a lakosság bizalmat szavazott nekem. Ekkor – szeretett tanári hivatásomat félretéve – kezdtem meg polgármesteri tevékenységemet a falu felzárkóztatása és fejlesztése érdekében.

Polgármesterségem első öt évében (2019-ig) ez az igény adta a legfőbb motivációt a cselekvésre, és az egyre gyarapodó, pozitív visszajelzések igazolják, hogy érdemes dolgoznunk Sáta fejlődésért. A 2014 óta eltelt időszakban megvalósult, valamint a ma is folyamatban lévő fejlesztéseink, terveink mindegyike sikeres, pozitív visszajelzés minden sátai polgárnak, hiszen arról tanúskodnak, hogy a településen elindult összefogás ereje töretlen, a község érdekében végzett munka hasznos és kézzelfogható.

Eredményeink közösek, hiszen a településvezetés nem egyszemélyes munka, megfelelő csapat, képviselő-testület és hivatali háttér kell hozzá. A legnagyobb eredmények egyikének azt könyvelhetem el, hogy sikerült olyan csapatot építenem, amely maximálisan segítette a munkámat. A közösség a 2019. évi önkormányzati választáson újra bizalmat szavazott nekem, Sáta fejlődése így a terveknek megfelelően, a falu javára folytatódik. Jó úton járunk!

Kívánom minden sátainak, hogy településünkön jó egészségben, nyugodt körülmények között tudják élni mindennapjaikat.

A volt sátaiakat és az irántunk érdeklődőket szeretettel várjuk községünkbe!

 

Tisztelettel:

Szalmás Zsoltné
polgármester
 

Megszakítás