2024-12-03

Kútból mentett a rendőr Sátán

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Október 19-én délben egy sátai férfi bemászott a portáján lévő kútba, hogy kitisztítsa, de a munka közben elhagyta az ereje, és már nem tudott kimászni. Telefonon kért segítséget a kútból – közölte a rendőrség. A telefonügyeletes szólt az épp a környéken járőröző Eke Zoltán* főtörzszászlósnak, aki futva indult segíteni, majd megállított egy autót, amivel pár perc alatt odaért.

A rendőr egy létrát talált az udvaron, azt akarta leengedni, de a férfi már addigra annyira elgyengült, hogy nem bírta tovább kitámasztani magát a kútgyűrűben, és a jéghideg vízbe zuhant.

Ekkorra már többen is a segítségére siettek, Eke Zoltán* pedig egy kötelet kötött magára, leereszkedett a vízbe, magával vitt egy másik kötelet, amit a férfi derekára kötött. A mentett férfi egy időre az eszméletét is vesztette. A segítők kihúzták a bajba jutott férfit, majd kisegítették a rendőrt is. A mentők a kihűlt férfit kórházba vitték.


Az index.hu cikke.

*A közléshez helyesbítés tartozik Sátáról: az index.hu – és az összes média – cikke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hírét vette át, amelyben a rendőrség a munkatársuk nevét helytelenül jelölte meg. Természetesen a sátai Eke Zoltánról van szó.

 

 

 

Megszakítás