2024-12-03

Az Emlékezés Oszlopa

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.


2006. május 13-án, szombaton a Sátai Általános Iskola falán felavatták Gál Árpád kerámiamunkáját, az Emlékezés Oszlopát. Az esemény a „régi” általános iskola udvarán került megrendezésre, amelyen az iskola vezetősége, meghívott politikai és közéleti személyek, valamint a falu érdeklődő lakossága vett részt. Az átadó ünnepségen megjelent dr. Faragó Pál, az Őrhegy Egyesület elnöke is.

Az átadott kerámia emlékművet az általános iskolában már 1991-ben megkezdett kézműves foglalkozásokon tanultak felhasználásával Gál Árpád készítette sátai fiatalok közreműködésével. Az iskola vezetőségének terve, hogy a következő tanévtől a legtehetségesebb tanulók kerámiáit ide, a régi iskola épületére elhelyezik, hogy az erre járó látogatók is láthassák a faluban élő fiatalok kreativitását és alkotó tehetségét.

Frissítés 2020-ból
Az Emlékezés Oszlopa az eltelt 14 év folyamán megkopott, az idő és az időjárás nyomott hagyott rajta. Szalmás Zsoltné polgármester asszony felkérésére Gál Árpád, az emlékmű megálmodója és alkotója felújította a domborművet, így az alkotás újra teljes pompájában díszíti a funkciójában átalakult, modernizált iskolaépületet. Az építmény 2020 őszétől modern szociális konyhaként szolgálja a közösséget.

 

A 2020-ban felújított Emlékezés Oszlopa



A 2006-ban átadott Emlékezés Oszlopa

Megszakítás