Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.
Sáta – Május 30-án, pénteken rendezték Sáta község Szabadtéri Ifjúsági és Kulturális Központjában a III. Bükki Hegyhát Tavaszi Kulturális Fesztivált.
BoOn hír – 2008.06.3 09:04
A rendezvény fő támogatója a Demokratikus Ifjúsági Alapítvány (DIA), melynek képviseletében megjelent Lassúné Urbán Erika, a szervezet regionális koordinátora. A sátai fiatalok ebben az évben a „Local youth parliaments networking in Europe” című nemzetközi projektben vesznek részt további kilenc ország ifjúsági csoportjával közösen. Partnercsoportjaikból a fesztiválra ellátogatott Bécsből David Ebner és Abdu Efe, a Zeit Raum Verein képviseletében továbbá Berlinből Jens Inti Habermann, a Kombi Consult GmbH. küldötteként.
Délelőtt a fesztiválon fellépő fiatalok képviselőivel közös ifjúsági konferencián vettek részt a község általános iskolájában, miközben az ifjúsági téren íjászbemutató és kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, nemezelés, rongybaba készítés, korongozás) voltak. A kulturális bemutatók 13 órakor a zászlófelvonás után kezdődtek.
A Sátai Általános Iskoláért Alapítvány 2004-ben a Leader vidékfejlesztési program keretében vállalta, hogy kétévenként kulturális fesztivált rendez a Bükki Hegyhát települései számára. A rendezvény iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy 9 településről 240 fellépő szórakoztatta a nézőket. A borsodbótaiak modern táncokkal érkeztek. Borsodnádasdról fellépett az Őszirózsák Nyugdíjas Klub Asszonykórusa, a Szandramóna Együttes és a MŰ-vész-HELY csoport, akiknek musical válogatása hatalmas sikert aratott. Járdánházáról népdalkör és néptánc csoport tartott bemutatót. A királdi tánccsoportok szép előadását nagy tapssal jutalmazta a közönség. Az ózdi Vadszilvák néptánccsoport nagy létszámmal és színvonalas produkciókkal lépett fel. A sátai fiatalok zongoráztak, szintetizátoron játszottak, színdarabot és néptáncokat mutattak be a tőlük megszokott igényes és látványos előadásmódban. A sátaiak egyre színvonalasabb művészeti tevékenységéről a rendezvényen megjelent Jóna István – a Diósgyőri Alapfokú Táncművészeti Iskola igazgatója – is elismerően nyilatkozott. A többszörösen díjazott upponyi Gyöngykaláris népdalkört mindig szívesen hallgatja a közönség. Szólóénekesük a 84 éves Koós Laci bácsi a fesztivál legidősebb fellépője volt. Műsorával méltán szerzett elismerést most is, hiszen többszörös Aranypáva díjas népdalénekes.
A nézők ujjongása kísérte végig a szilvásváradi Sirrah hastánccsoport bemutatóját. Táncaikban különböző stílusok: török, egyiptomi és modern elemeket láthattunk. A táncosok eszköztárában fátyol, ujjcin, kard és Ízisz szárny is helyet kapott. Csillogó, dekoratív ruháik és a látványos koreográfiáik méltóan zárták a fesztivált.