2024-12-21

Helytörténeti nap

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sáta

2020. 10. 17

2020 a pandémia éve. A szabályozások miatt rendezvények maradtak el, ez a közösség fejlesztést nagyon megnehezítette. Az elmúlt időszakban viszont a helytörténeti falukönyv anyaga folyamatosan bővült. Az addigi információk levéltárakból, helyi forrásokból származtak.

Olyan napot szeretett volna megszervezni, ahol a falu idősebb korosztálya önfeledten beszélgethet a régmúlt eseményeiről, felidézve már elfeledett dolgokat, amikkel hozzájárulhatnak a helytörténeti falukönyv megírásához. A beszélgetés előtt egy operett előadás volt meghirdetve, hiszen korábbi eseményeinek a tapasztalata, hogy Sáta lakói kedvelik ezt a műfajt.

A tervek szerint az előadást követte volna a beszélgetés, amely kezdetben irányított lett volna. A beszélgetés irányát segítette volna a terem falát díszítő, már elhunyt helyi festőművész várakról készített képei is.

A meghívót minden háztartásba eljuttatták. Visszajelzések alapján a csoportot ketté kellett osztani. A szervezés során mindenkit vacsorával szerettek volna megvendégelni, de a szabályozások betarthatósága, valamint a nagy létszámú jelentkezés miatt nem volt lehetséges. A rendezvény hetén ezért minden jelentkező számára gyümölcsből és finomságokból álló csomag került összeállításra. Az meghirdetett nap előtt több megbetegedés miatt le kellett mondani a szervezést. Mivel a helytörténeti falukönyvhöz szükség volt helyi információkra, a visszajelzőket felkeresték, beszélgetés során az információt feljegyezték, azt a falukönyv szerzőjéhez eljuttatták. Az elkészített csomagok, hogy ne vesszenek kárba, és a személyes találkozások kárpótlására, átadásra kerültek az idős emberek számára.

Borítókép: maps.hungaricana.hu

Megszakítás