Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.
Bükki Hegyhát Kulturális Fesztivál és Kirakodó Vásár
valamint
Hazaváró ünnepi rendezvény – 2019. június 1., Sáta
Szalmás Zsoltné polgármester asszony megnyitójában köszöntötte a vendégeket, akik ellátogattak a rendezvényre. Örömmel üdvözölte a fesztiválon
– Riz Gábort, térségünk országgyűlési képviselőjét,
– Dr. Csuzda Gábort,
– Lukács Ildikót, felvidéki testvér-településünknek, Jólésznek a polgármesterét,
– a környékbeli települések polgármestereit,
– Sáta jegyzőjét Demjénné Mustos Beatrixot és aljegyzőjét,
– az Ózdi Városi Könyvtár dolgozóit,
– Dr. Sahin Fawazt, településünk háziorvosát,
– a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bányász Szakszervezet képviselőit,
– a környékbeli és helyi vállalkozókat, a településünkkel kapcsolatban álló intézmények, szervezetek vezetőit, dolgozóit,
– a haza látogató volt sátaiakat,
– a délután folyamán fellépő csoportok tagjait, a termékeiket bemutató alkotókat.
A polgármester asszony a továbbiakban emlékplakettel köszöntötte azokat a sátai lakosokat, akik személyes hozzájárulásukkal településünk életében kiemelkedő szerepet töltenek be, illetve tevékenységükkel példát mutatnak a közösség számára. Ezek alapján “Tevékenyen Sátáért” díjat vehetett át (az említés sorrendjében)
Kovács Ernőné, mindenki Anikó nénije
Bódán Ferencné és Herczegné Bódán Tímea
Sass Lászlóné és Sass László
Toldi Bálintné
Fürjes Sándorné
Molnár Józsefné
Bari Józsefné Györgyi
Poór Mihály
Patvarosné Barta Ágnes
Váradi József
Eke Zoltán
Barta Györgyné
Sátai Nyugdíjasklub
Vadászi István
Hossó Gáborné
A jelenleg díjazottakon túl is számos aktív tagja van közösségünknek. Lehet rájuk számítani rendezvények szervezésében, bonyolításában, de a közösségi élet minden területén is. A polgármester asszony ezúton is megköszönte tevékenységüket annak reményében, hogy az együttműködés Sáta érdekében még sokáig tart majd.
Külön kiemelte Magyar Emíliának, a József Attila Gimnázium tanulójának Sáta helytörténetével kapcsolatos, 2. helyezést elért pályamunkáját, aminek május 24-én volt az eredményhirdetése.
Köszönetet mondott a Color-System Kft. vezetőségének, elsősorban Cseh Tamás ügyvezetőnek, hogy jelentős összeggel támogatták az önkormányzati rendezvényeinket.
Megköszönte Mészáros Tamás helyi gazdálkodónak a sátai földön termett bodzából előállított bodzapálinkáját, mellyel vendégeink kedélyállapotának javításához hozzájárult.
Az említetteken kívül minden támogatót köszönet illeti, hisz nélkülük egy kis önkormányzat nehezen tudna színvonalas programokat felsorakoztatni.
A “Tevékenyen Sátáért” díjat, valamint a közösségért végzett munkáért járó elismeréseket az elkövetkező évben is szeretnék átadni, ezért a polgármester asszony várja a lakosság ez irányú javaslatait.
A Sátai Nyárindító 2019 képei – 1. album – 2. album >>>
Helyszín: Sátai Sport- és Szabadidő Központ (a sportpálya mellett)
Időpont: 2019. június 1. napján, szombaton.