Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.
A negyvenfős csoportnak Láng Péter, a Kommunikációs Főigazgatóság munkatársa tartott előadást az aktuális eseményekről, az Európai embereket érintő fontos kérdésekről. Bemutatta a parlamentben folyó munkát, az unió kialakulásának történetét, a bővítésének a szakaszait és a fejlődés lehetőségeit.
Ezt követően a sátaiak megtekintették Brüsszel nevezetességeit, majd másnap Bruggebe utaztak. A festői szépségű kisvárost hajókirándulás során nézte meg a csoport. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint hatalmas élmény volt számukra a belgiumi látogatás, amiért köszönetüket fejezik ki a támogatónak, hogy egy hátrányos helyzetű kistérségből is lehetőséget kaptak egy ilyen utazásra.
BoOn.hu >>