2024-03-29

Kulturális Fesztivál és Kézműves Vásár-Hazaváró-Szomszédünnep

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Sáta

2021. 07. 21-2021. 07. 23

A járványügyi helyzet miatt a 2020-as évben a rendezvény megtartására nem volt lehetőség. Az idei évben a szabályozások betartása miatt nem lehetett a nyárindítóval megrendezni a hazaváró eseményt, mert az azt követő időszakban kezdődtek a feloldások.

Az első nap szerdára esett, és ez a nap lett kiválasztva a helyi kézműves kiállítók számára, akik ékszerekkel, mézzel, házi készítésű természetes termékekkel, pólófestéssel, kerámiákkal készültek. A polgármesteri köszöntőt követően került bemutatásra a pályázat forrásaiból elkészített Helytörténti falukönyv. A szerző, Barta Zoltán háláját fejezte ki a helyieknek, akik hozzájárultak a könyv elkészültéhez. Zoltán a bemutatót követően dedikált könyveket adott át. Az első előadók elsősorban a idősebb generáció és az operett kedvelőknek kedvezett. A helyi által már ismert házaspár adott elő ismert operett dalokat. A helyi igényekre reagálva egy olyan előadó volt a folytatásban, aki miatt sokan keresték már meg az önkormányzatot, az előadó nem más volt, mint Kaczor Feri. A színvonalas előadás mindenki nagyon élvezte, a helyiek mellett a szomszédos települések lakosai is részt vettek, de volt aki az ország távolabbi pontjáról érkezett haza a rendezvénysorozatra.

A második napra több előadó is tiszteletét tette. A sokak által szeretett Vikidál Gyula adott elő ismert dalokat. A rendezvényre már a koncertek előtt gyülekeztek az emberek, akik régen látott ismerősökkel, rokonokkal találkoztak, régi emlékeket eleveníthettek fel. A második előadó László Attila volt, a csillag születik egy erdélyi származású felfedezettje. Attilának nagyon tetszett a Bükk lábánál elterülő, fenyvesekkel tarkított táj. A közönség a produkciót nagyon élvezte, hatalmas tapssal gratuláltak a fiatal tehetségnek. A második napi koncertsorozatot Varga Miklós zárta. Miklós is ismert dalokkal készült, amelyet a színpad előtt helyet foglaló nézők vele együtt énekeltek.

A harmadik nap volt az a nap, amilyen a falu történetében még nem volt. A jelenléti ívek aláírása mellett karszalagok is kiosztásra kerültek, hogy a hatályos szabályozások is betartásra kerüljenek. Az érdeklődés hatalmas volt, az épített színpadhoz nagy tömeg csoportosult fel, ezért az összes jelenléti ív aláírására sem volt lehetőség. A sportpálya füves területén épített színpadon a LORD adott élő koncertet. A koncertre az ország minden területéről, még határon túlról is voltak jelenlévők. Mind a három nap rendőri biztosítás mellett zajlott.

A rendezvénysorozat hatalmas sikert aratott a helyiek, a szomszédtelepülések lakóinak körében. A meghirdetést követően az önkormányzathoz még a dunántúlról is voltak jelentkezők, akik részvételi szándékukat fejezték ki. A bemutatott falukönyv nagy sikert aratott. A visszajelzések alapján sikeres napokat tudhatunk magunkénak.

Megszakítás