Az ősi ember számára a kedvező fekvésű borsodi hegyes-dombos vidék, majd az eszközkészítéshez rendelkezésre álló anyagok bőséges lelőhelye tette vonzóvá a környéken való megtelepedést. A közeli Szilvásváradon lévő Istállóskő-barlangban a kőkori ember nyomaira bukkantak, az ásatások során 35-40000 éves leleteket tártak fel. A barlangban két különböző kőkori település szintjeit tárták fel, amelyek szénizotópos kormeghatározása alapján a neander-völgyi (36000 éves) és a cro-magnoni ember (30000 éves) telepének nyomait tartalmazták. Ugyanitt, mintegy legfiatalabb leletként az újkőkori ún. bükki kultúra maradványait is azonosították, amelyek az időszámításunk előtti 6. és 5. évezred közöttiek.
Sáta környékén és a Bükki Hegyháton a neolit korból származó emberi telepre utaló, szintén a bükki motívumokat magukon viselő leleteket tártak fel: többek között durva felületű, perem alatti lyuksorral készített agyag hálónehezéket a Sáta-Salamontetőn, cseréptöredékeket a Halatvány-forrásnál, őskőkori, finoman megmunkált kőeszközök Sáta és Nekézseny határában, cseréptöredékeket a kiskapudi hegy aljában egy felszíni lelőhelyen, valamint félköríves,vonaltöredékkel díszített kerámia-törmeléket, edény-töredéket Upponyban.
Sáta és Nekézseny között egy alkalmi homoknyerő helyen civil polgárok 1979-ben egy kelet-nyugati tájolású lovas sír közelebbről nem részletezett maradványaira bukkantak. A miskolci Herman Ottó Múzeum szakemberei a feltárás során a helyszínen emberi csontokat (lábszárcsontot, koponyát), valamint lócsontokat találtak egyéb mellékletek nélkül, amelyeket a múzeumba szállítottak. Más források egy csont tárgy fellelését is említik, amelyet szintén a múzeum részére adtak át.
Sáta betelepülése a korabeli népmozgás folyamán a környékre érkezett honfoglaló törzsekhez tartozó Böngér vezér és fia, Bors nemzetségéhez fűződik. Eszerint Böngér a maga népével megtelepedett azon a földön, amely – a mai névvel illetve – a Tapolca vizétől a Sajó vizéig terjed. Böngér törzséből származott és vált ki később a Bél nemzetség, szintúgy kiváltak belőle a Miskócz, Sátai, Ományi, Daróczi, Ugfi és más, kisebb nemzetségek, amelyek kelet, dél-kelet felé nyertek birtokot, és telepedtek meg.
A magyar népcsoportok ma talán egyik kevésbé ismert, de napjainkra is fennmaradt, északi-középhegységbeli népcsoportja a barkó. A barkó nép életterülete Borsod, Gömör, Nógrád és Heves határvidékén, a Sajótól délre és nyugatra, a Zagyva forrásvidékéig, a Hangony és Hódos patakok környékén helyezkedett el. A barkók által lakott, mintegy ötven faluból álló vidék egykor a Barkóság tájnevet kapta. A néprajztudomány a barkókat a palócok egyik ágaként tartja számon, bár eltérések, bizonyos barkó népi sajátosságok léteznek e körben. Sátát a 19/20. század fordulóján a legnagyobb barkó faluként tartották számon.
Sáta helynevéről: a helységnek a kezdetektől fogva minden említésénél ugyanez a név fordul elő, más neve nem volt. Írásmódbeli eltérést felfedezhetünk a névemlítéskor, ezek a formák a Satha (1281, 1485, 1549), Sata (1301, 1378, 1485, 1796-1799), Satta (1773), Sata, Sáta (1780-1781), Sáta (1785, valamint 1808-tól). Előfordult még a Satha, Saatha, Sáttha és Satta alakokban is.
Az egyes települések különféle dokumentumokban történő első említése általában a korábbiakban említett birtokközösségek felbomlását, egyéni tulajdonba kerülését követő időszakból származik. Ekkor már szükség merült fel arra, hogy az egyes tulajdonokat néven nevezzék, személyhez kössék, a tulajdoni viszonyokat rögzítsék. Erre szolgáltak az úgynevezett „határjárások”, amelyeknek jegyzőkönyvei képezték az egyes települések, illetve birtokok elválasztó határainak leírását, megjelölését, tulajdonosainak nevét. A határjárást a király által arra kijelölt személy végezte, az összes érdekelt birtokszomszéd, valamint valamelyik káptalan vagy konvent emberének jelenlétében.
Írásos dokumentum, egy határjárás oklevele első ízben a 1281-ben említi Sáta községet:
Sáta helységnek a kezdetektől fogva minden említésénél ugyanez a név fordul elő, más neve nem volt. Írásmódbeli eltérést felfedezhetünk a névemlítéskor, ezek a formák a Satha (1281, 1485, 1549), Sata (1301, 1378, 1485, 1796-1799), Satta (1773), Sata, Sáta (1780-1781), Sáta (1785, valamint 1808-tól). Előfordult még a Satha, Saatha, Sáttha és Satta alakokban is.
Sáta földjei történelmének során az alábbi birtokosokhoz tartoztak:
Sáta első ismert nemesi birtokosa a Barius-család volt, akik királyi adomány útján kapták a falut. A Bariusok már a XIV. század végén új adományt szereztek a községre, ezzel együtt engedélyt kaptak arra is, hogy a hét második napján hetivásárt tartsanak, ezzel hozzájárulva a község fejlődéséhez. A hetipiac (vásár) tartása megnövelte a község központi helyzetét a vidéken. A falu határában fekvő Akasztó-domb elnevezés azt jelzi, hogy központi szerepéhez mérten Sáta pallosjogot is kapott. A XVI. század közepére Sáta a térség legnagyobb községei közé emelkedik, ekkor Bárius özvegye a tulajdonosa.
A Báriusokat birtokosként követték:
Görbe Benedek
Vay-család
Platthy-család (kastélyt építettek a faluban)
Dessewffy András és Kubinyi Gáspár (Kubinyi János, Kubinyi Borbála),
Ágoston Ferencné (és felerészben zálogjogon az egri szeminárium) 1841
Ambrózy Lajos 1857-1864-ig
Sturman György 1864-től
Csemiczky István (Csemiczky Frigyes) 1891-ig
Kilián Gyula 1891-1918
Matach Antal 1918-1924
Izsák János 1924-1926
Fáy László, Fáy György, Horthy Paulette 1926-1938
Szepesy István 1938-1943
Koós(ch)-Tomcsányi-Kiszely (bérlők) 1944-1945
Benke Sándor -1946
(Ezt követően a sátai földbirtokot az állam kisajátította, a hozzá tartozó földek pedig az 1946-ban megalakult Sátai Földmívesszövetkezet tulajdonába kerültek.)
A török idők
A török portyázók már Buda eleste után, 1541-ben megjelentek Borsodban, és Fülek bevétele után (1544) rendszeresen rabolták, sarcolták a megye északnyugati részét. 1596-ban Eger is elesett, ezzel a megye legnagyobb része – köztük Ózd és környéke – török hódoltsági területté vált. Ettől kezdve a kétféle adózás, a török birtokosok és katonák rablásai igen nagy teherrel sújtották a népet. A jobbágyok hódoltság-kori életéről azok a jegyzőkönyvek festenek nagyon szemléletes képet, amelyekben az egyes falvak lakosai vallottak a török adókról, rablásokról, pusztításokról. Borsod vármegye panaszai között Sáta az alábbi bekezdéssel szerepel (az idézet szöveghű):
Mi tizedet attunk a Töröknek, azon kívöl szénát és fát hordottunk. Ez ideigh az tizedben igazán megh tartot, de szénát és fát három annyit is hordat mostan velünk, mint annak előtte. Azon kívül ez eztendőben is 6 tallér vöt rajtunk bitanghba. azon kívül ekét is két annyit kéván, mint annak előtte volt.
Tanuk:
Salamon Albert sátai bíró, 50 éves
Fürjes Miklós, 36 éves
Eke Lukács, 78 éves, mind Bárius Ferenc jobbágyai.
A kuruc idők
A török pusztítás utáni időszakban Sátának több évtizedre volt szüksége, hogy fejlődése újra a régi kerékvágásba zökkenjen. Két közeli szomszédunk még ennél is komiszabbul járt a törökkel. Nekézsenyben például a törökvész előtt 14 porta volt, ebből 1558-ra mindössze 7 maradt. Bótán az 1554-es évi 5 portából harmincnégy esztendő elteltével 1 portát számláltak az egykori adórovók. Ez még nem volt elég, 1564-ben a pestis tette tönkre a falut. 1658-ban 6 lakott és 6 pusztult házból állott a település, az 1688-as tizedlajstrom pedig néptelennek jegyezte fel. Az 1600-as években Sáta lakossága fegyverrel tört rá a mezőn körmenetben lévő várkonyiakra a Ladány-völgyben lévő szőlők (Szurdok-szőlők) birtoklásáért. A Báriusok kihaltával a birtok a rokon Vayak kezére került, de a kuruc felkelésben való részvételük miatt a kamara elkobozta a birtokot. Annak egy részét csak magas áron tudták visszaszerezni. A többi rész a Platthy-, Rajcsányi-, később az Ágoston-család kezére jutott.
A reformáció e vidéken is elterjedt, 1610-ben önálló egyház volt a községben. A török kiűzése után az egri egyházmegye megerősíti pozícióját, ennek következtében a református egyház mindinkább hanyatlik, mígnem tisztán római katolikus lesz a falu.
Sáta 1851-ben
Az alábbi részletet idézet egy 1851-ben megjelent almanachból: „MAGYARORSZÁG GEOGRAPHIAI SZÓTÁRA, MELLYBEN MINDEN VÁROS, FALU ÉS PUSZTA, BETÜRENDBEN KÖRÜLMÉNYESEN LEIRATIK.
KIADTA FÉNYES ELEK. PESTEN, 1851.
NYOMATOTT KOZMA VAZULNÁL.”
Sáta, magyar falu, Borsod vgyében, a Bükk hegy közt, erdős vidéken, Miskolcztól 2 8/16, ut. p. Putnoktól 15/16 állomásra. Határa 3300 hold, mellyből 37 telek után urbéri szántóföld 1183 h., rét 215 h., majorsági szántóföld 360 h., rét 45 hold, közlegelő 379 h., urad. erdő 700 hold, dézmás szőlő 276 h., majorsági 24 h., udvartelki belsőség 20, a helység fekvése 52, utak s haszonvehetlen 46 hold. A termőföld iszapkő, vagy szappankő rétegeken fekszik, fejér és sárga homok vegyületü, fekvése meredekes, mivelése könnyü, de záporok gyakran rongálják; tisztabuzát, rozsot, zabot, burgonyát illő mennyiségben terem. A legelő sovány, s főleg juhtenyésztésre alkalmas; egyéb marháiknak a visnyói Bükben bérelnek legelőt. A határban található kőszenet gömöri vasgyárosok műveltetik. Lakja 691 r. kath., 2 ref., 8 zsidó. Szép nagy kath. paroch. templom. Az urasági kastélyt, mellyet 1735. táján a Plathy család épittetett; most Ágoston Ferencznő családja, s az egri kath. papnövelde tisztjei használják. A helység alatt elfolyó kis patakon van egy malom. Birtokosok az Ágoston család és az egri kath. papnövelde.
Korabeli krónika 1900-tól
A 20. század negyvenes éveiben kiadott Vármegyei Krónikák Sátát is magában foglaló kötete az alábbiakat (is) írja a községről:
Ez a kisközség az ózdi járás déli részén fekszik, hegyes, erdős vidéken, a Csernely-patak partján. A községhez tartozik a Nagyomány-tanya, és a Csépányberek-tanya. A lakosság 290 belterületi és 8 külterületi házban lakik és összesen 1413 főt számlál (685 férfi, 728 nő), mind magyar és túlnyomórészt rk. (21 ref., 3 gk., 2 ág. ev. és 19 zsidó). Területe 2850 kat. h., (…) A községnek vasúti megállóhelye és állomása is van. Körorvosi székhely. Van egészségügyi védőnője, szülésznője, gyógyszertára és járványkórháza. Ivóvíz dolgában a község gyengén áll. Iskolája a 3 tanerős rk. elemi iskola. Az iskolán kívüli népművelés kedvező körülmények között folyik. A községben rk. templom van. Kulturális intézménye: a népművelési könyvtár, a Rk. Dalárda és a Levente egyesület. (…) A községben van egy pénzintézet is: a Sátai Takarékpénztár; a „Hangya” szövetkezet üzlete, 4 szatócsüzlet, 1 tüzi- és épületfakereskedés, 4 italmérés, 2 szikvízgyártó. Nagyobb ipari üzem a Nagy és Társa-féle cementárugyár. A világháborúban 114 (!) katonával volt képviselve, akik közül elesett 29, hadirokkant lett 12.
Az Eger-Putnok vasútvonal, amely a falut is érintette, 1908-ban nyílt meg. Sáta és a környező községek kiszolgálására elsőként a Nekézseny-Sáta megállóhely létesült, amely közel volt Nekézsenyhez, Csokvaományhoz, Sátához viszont nem annyira, a népnyelv ezt a helyet a mai napig is „állomás”-nak nevezi. A vasútvonalon az előzetesen tervezett állomások és megállóhelyek felépítését követően 1910. január 5-én elsőként Sátán létesült új megállóhely, „Sáta megálló” néven. 1951-ben Nekézseny mellett egy új megállóhely létesült a falujuk mellett, Nekézseny-Sáta állomást pedig 1952-ben átnevezték ”Csokvaomány”-ra. Ez, és az itt említett megállók, állomások ma már – a vasúti szárnyvonal megszűntével – nem üzemelnek.
Új, a ma is használatban lévő – már többször felújított – községháza 1934-ben épült. Az átadóünnepséggel egy időben avatták az első világháborús hősök emlékére ugyanekkor átadott emlékművet, amelyet Kispap Károly bótai építőmester készített. A mű ma is áll, a polgármesteri hivatal parkjában tekinthető meg, ma már a második világháborús hősök emléktáblája is megtalálható rajta.
A II. világháború helyi eseményeiről >>
A háborús emlékmű tetejére 2016-ban visszakerült a régi időkben felhelyezett, ezúttal újonnan készített turul-szobor. A turul visszahelyezése egy napra esett a temetőben átadott lélekharang átadásával. Az ünnepi eseményről itt olvashat beszámolót.
A második világháború előtt a község villanyáram nélkül volt. Egy három tantermes egyházi iskola, gyógyszertár, körorvos és néhány magánkereskedő volt a községben. 1941-ben rendelő épült, amelyet 1961-ben újítottak fel, és csecsemőtanácsadóval bővítettek. Az építményt 2020-ra teljesen átépítették és modernizálták.
A falu villamosítását a szabadságharc 100-dik évfordulójára Sáta lakossága a sátai bányászok rohammunkájával önerőből oldotta meg, a munkálatok 1948. március 6-ra készültek el.
1961-ben új, öt tantermes iskola épült. Ugyanebben az évben alakult meg az „Aranykalász” mgtsz, amely 179 taggal 1.746 kat. holdon gazdálkodott.
A lakosság közművelődési igényeit az 1949-ben épített, azóta többször felújított és átalakított, 120 főt befogadó művelődési ház elégíti ki.
2020-ban kezdte meg működését a „régi” iskolából kialakított szociális konyha és étkezde.
2021 tavaszán megindulhat annak a 12 férőhelyes bölcsődének az építése, amelynek épületében a 45 férőhelyes óvoda is helyet kap majd. További részletek itt.
