A templomi harangokat a falu lakossága vette. Ezekből egy ma már az egri líceum régiségtárában található meg, mint az egri egyházmegye legöregebb harangja.
A sátai temető egyik legrégebbi, de még felismerhető sírjában nyugszik Lenkey Mihály, az 1848-49-es honvéd tábornok, Lenkey János nagyapja. Megnézem >>
A falu határában Nekézseny felé húzódó vasút építését (az Eger-Putnok vasút részeként, Szeleczky Emánuel vállalkozásában) az 1900-as évek elején – 1908 körül – macedónok is végezték. A faluban voltak elszállásolva különféle házaknál. Ugyanez a vasút 2008-ra Európa-hírű lett: az Eger-Putnok vasútvonal egy 10 kilométeres szakaszán 2008. május 27-től 10 km/órára mérsékelték a haladási sebességet. Ezzel egy erdélyi vasútvonal után az itt közlekedő vonat lett Európa második leglassabb személyvonata!
Szeleczky Zita szülei, Szeleczky Emánuel és Négyessy Amália 1907. március 23. napján Sátán kötöttek házasságot Krausz Ferencz polgári tisztviselő, anyakönyvvezető előtt, Fazekas József múcsonyi és Adler Herman nekézsenyi tanúk jelenlétében.
1927-ben dr. Soldos Béla vármegyei főispán tervbe vette, hogy Sáta községben állítják fel a vármegyei szeretetházat. Az elképzelés a vármegye szociális ügyeinek egy részét kívánta rendezi annak keretében, hogy szeretetházakat létesít a megye területein. A főispán kezdetben Diósgyőrben állította volna fel az első ilyen intézményt, de azonnal megváltoztatta a véleményét, amikor értesült róla, hogy a sátai Fáy-féle kastély nyolc holdas területtel együtt – kedvező feltételek mellett – éppen eladó volt. A vármegye vezetőit ebben a kérdésben az a szempont vezette, hogy a sátai kastélyban, annak megvásárlása esetén csupán jelentéktelen alakítási munkák után egy minden tekintetben alkalmas otthont nyernének a vármegye szegényei.
1931-ben viszont Borbély-Maczky Emil főispán (Borsod, Gömör és Kishont vármegyék közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánja) már azzal az tervvel állt elő, hogy az Országos Frontharcos Szövetség számára létesítsenek üdülőházat a sátai kastélyban „a volt hadviseltek között a bajtársias érzések mélyítése, szociális és gazdasági érdekeik védelme érdekében” (…) valamint „hogy ott üdülést és gyógyulást találjanak az egészségileg megrongálódott frontharcosok.” Mindkét nemes cél – vélhetően az anyagiak hiányában – meghiúsult.
Megnézem a sátai Fáy-kastélyt >>
Sáta nem szűkölködik neves szülöttekben. A községben született többek között Szvorényi József nyelvész, irodalomtörténész, pedagógus, az MTA tagja, valamint Jordán Sándor rabbi, későbbi miskolci hittantanár, fogarasi megyés rabbi is. Dornbach Alajos országgyűlési képviselő apja, Dornbach Gyula, a faluban volt kántor-tanító, az ő kezdeményezésére kezdték építeni 1943-ban a ma is teljes pompájában megtekinthető, igaz, azóta már többször felújított sátai Mária kápolnát.
A második világháború végső szakaszában, 1944. december 17-19. között, közelebbről meg nem határozható időpontban egy B-24 Liberator típusú amerikai bombázó zuhant le a Sáta melletti Kövestető (Kavicsos-tető) nevű dombon. A gép Ózd felől közeledett, majd egy hatalmas kör megtétele közben, folyamatosan süllyedve csapódott a dombtetőbe.
Szabó István: Budapesti mesék című filmjét 1976 márciusában az Eger-Putnok vasút sátai szakaszán kezdték el forgatni, helyi statiszták közreműködésével.
A falu lakói között is kevesen tudják, hogy Tóth Gyula, a hatvanas, hetvenes évek hétszeres magyar, hétszeres szegedi, kétszeres kassai maratoni bajnoka, nemzetközi klasszis futó sportoló 2004-2006 között Sátán lakott. Pályafutásáról részletesen itt olvashat.
Végül az elmaradhatatlan mém.
A szomszéd faluban a hívek döbbenten olvassák a falu plébánosának a templomajtóra szegezett üzenetét:
A mise elmarad. Sátán vagyok!
Hová megyünk, tudja-e már?
– Én legjobban szerettem volna itt maradni, de ha magának, édes kis menyasszonyom, jobban tetszik a falu, én azt sem bánom, ha oda megyünk. Itt vannak a lapok. Válogathatunk a zólyomi, fenyves levegőjű tót falutól, az utolsó dunamenti mocsaras vidék svábjáig, hogy melyiket tiszteljük meg a mi boldogságunkkal.
– De jó! Válasszunk! – szólt Jusztika s odahúzódva vőlegénye mellé, kerek gödrös állát annak vállára téve, böngészni kezdik az újságokat.
Egy-egy furcsa, soha nem hallott névnél felhangzik a Jusztika csengő kacagása:
– Ide ne menjünk! Juj, de furcsán hangzik, „Sáta”. Képzelje el, ha levelet írok, így kellene címezni:
„Kelt Sátán„. Brr! Olvassa tovább!Részlet Lengyel Gyula: „Az első beteg” című tárcájából, Miskolczi Napló, 1914.03.06.
