Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.
2020. 02. 19
2019. február 19-én „Kimondhatom?” elnevezésű közösségi beszélgetést szerveztek idősek és fiatalok számára. A program helyszínéül a nyugdíjasklubot választották, témája a generációk közötti szakadék volt.
Az esemény céljául tűzték ki, hogy a településen egyedül, vagy kapcsolatban élő idős emberek és település fiatal generációjának tagjai közösségbe szerveződjenek, beszélgessenek a generációk közötti problémákról és a település vezetésével közösen, amire lehet megoldást találjanak.
Programként egy a farsangoláshoz kapcsolódó időtöltést választottak, mely a kisebbeket is leköti, farsangi maszkokat készítettek. Együtt működve a különböző generációkat segítették egymás munkáját, az idősebbek a sablonok rajzolását vágását készítették, a fiatalok a színes motívumok elkészítésében ügyeskedtek. A délután folyamán beszélgettek a generációk közötti problémákról az idősebb generáció tagjai település vezetőjével, javaslatokat tettek milyen programokat lehetne szervezni a későbbiekben.
Hogy senki ne maradjon éhesen, az idősebbek finomságokkal kedveskedtek a fiataloknak.