A selymek és a szalagok bűvöletében

TájGazda.hu – 2016. november 19. Antal Anita a Borsod megyei Sátán él családja körében és a selymek, taftok, csipkék varázslatában. Kb. 3 éve az interneten találkozott a szalagvirág készítéssel, ami teljesen elbűvölte őt, szerelem volt első látásra. Azonnal előkerültek nála az ehhez szükséges kellékek, a sok-sok szalag, ragasztópisztoly és a videó, amely alapján elkészítette első egyszerű, kis virágocskáját. Ez a hobbi azóta is tart nála és úgy érzi, hogy sírig tartó is marad. Megragadta a selymek, szalagok, organzák lágysága, finomsága, a színekkel való játék. Az egyszerű próbálkozásokat újabb és újabb formák követték. Az első „komolyabb” munkája egy rózsabimbókból álló felakasztható gömb volt, melyet a mai napig őrzi. Majd más típusú hajtogatással már rózsákból készített gömböket. Ezeket követték a cserepes gömbfák és a selyemvirágból készült, mára sok érdeklődőt vonzó örökcsokrok. Még húsvéti ünnep alkalmával is jelen vannak a szalagok, hiszen a saját készítésű gravírozott liba- és kacsatojásokat is szalagvirágokkal díszítve hozza a húsvéti nyuszi.

„Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész és ez te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál.” (P.S. i Love You)

Mindig is nagyon szerettem kézimunkázni, amit valószínűleg a szüleimtől örököltem. – meséli Anita. Édesanyám gyönyörűen horgol és hímez, édesapám a vájár munkája mellett igazi asztalos ezermester volt. Általános iskolás voltam, amikor édesanyámmal hímezni kezdtem. Édesapámnak is jobb keze voltam az asztalos műhelyben. Később kedvenc hobbim a kötés lett, amit újságokból, könyvekből sajátítottam el. Olyannyira, hogy gyermekeim születésekor már a család felsőruházatának nagy részét magam készítettem. A munkáimban szívem-lelkem-szeretetem benne van. Másként nem is tudnék alkotni, hiszen ilyenkor magamból adok valamit másoknak.

Legyen névnap, születésnap, gyermekszületés, szalagavató, ballagás, évzáró, esküvő. A virággal díszített alkotások minden alkalomra adhatók, mindig az adott eseményhez igazítva a termékek színvilágát, formáját, hangulatát. A kislányok nagy-nagy örömére hajráfok, hajpántok, csatok, hajgumik is készülnek leginkább kanzashi technikával. Otthonában több száz -féle színű, méretű selyem, taft és organza szalagok, csipkék, gyöngyök, strasszok várják, hogy tervei egy-egy részét valóra váltsa. Szívéhez nagyon közel állnak a selyemvirágokkal díszített ékszerdobozok, ládikák. A dobozokat először festi, lakkozza, a belsejét selyemmel kibéleli. A dobozokra készült virágokat leginkább szirmonként készít. Melegítés után kézzel hajtogatja meg a széleket, majd varrva, ragasztva alakítja ki a rózsákat, bimbókat, egyéb virágformákat, leveleket.

Másik nagyon kedvelt kézműves technikája a szalaghímzés, amellyel végtelen formák, variációk alakíthatók ki. Legszívesebben minden szabadidejében a hobbijának hódolna. A virágkészítést csak kedvtelésből kezdte, mára sok embernek szerzett már vele örömet. Először a barátai, rokonai kérték, hogy készítsen nekik is valami szépet, aztán így egyre több ember ismerte meg a munkáit. Több esküvőn is az általa készített dekorációk emelték a teríték pompáját, a rendezvény színvonalát. Pl. ilyen volt az egyik képen látható hattyúpár, amely az ifjú pár asztalát díszítette. Sok töprengés előzte meg a munkálatokat. Párja segítségével drótból hajlították meg a testet és a szárny formáját. Ezeket vonta be puha anyaggal, majd selyemmel. A kb. 3000 db hattyútollat egyenként hajtogatta meg fehér és fekete színekből. Az esküvőn is és azóta is sok elismerést kap érte. Az egyedi kérések a legnagyobb kihívások számára. Hiszen ilyenkor nemcsak a saját elképzelését, hanem a megrendelő személyiségét is figyelembe kell venni; kettőjükből alkot egy egészet.

Munkái annyira csodásak, hogy számos vásárra, kiállításra, falunapra és tanfolyam megtartására is hívták már. Nagy megtiszteltetésként érte, hogy az Együtt a mellrák ellen ózdi rendezvényére ő készíthette el az asztali díszeket, örömmel járult hozzá ehhez a fontos figyelemfelhívó kampányhoz.

Anitának a szalaghajtogatás sok pozitív energiát ad, feltöltődik és kikapcsol az alkotás során. Sokszor észre sem veszi az idő múlását, úgy belemerül a munkába. Szerencsének érzi magát, hogy ez a tevékenység egyben a hobbija és a szenvedélye. Szeretne a jövőben sokat fejlődni, újabb és újabb alkotásokat létrehozni. Ha a lehetőségek adottak lesznek, szeretne egy vállalkozást elindítani és oktatni is ezeket a technikákat.

A cikk és a képgaléria a TájGazda.hu weboldalon tekinthet? meg >>

Anita Facebook-oldala:

 

Tóth Kamilla különdíja

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Egy kortárs mű gyakran a legrutinosabb zongoraművészek számára is nehézséget okoz. Nem így Tóth Kamillának, aki a Cziffra György Zongoraverseny különdíját érdemelte ki Dubrovay László művének nagyszerű eljátszásával. A darab tartogatta kihívásokról is faggattuk a húszéves zongoraművészt.
– Felidéznéd, hogyan indultál el a pályán?
– Ötéves koromban kezdtem el egy kis szintetizátoron játszani. Óvodás koromban magántanárhoz jártam, majd hétévesen Ózdon bekerültem az Erkel Ferenc Zeneiskolába. Apukám is zenész, egy cigányzenekarban brácsás.
– Tudtommal eddig nem nagyon vettél részt versenyeken.
– Igen, életemben ez az első komolyabb verseny, amin elindultam, előtte csak kisebb, a zeneiskola szervezésében zajló megmérettetéseken próbáltam ki magam.

A Fidelio.hu cikke >>

 

 

Művészportré: Becze Mester Éva

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Igaz mesék

B. Mester Éva az “Út a boldogsághoz” című pályázatunk kapcsán csatlakozott alkotóközösségünkhöz. A vele készült művészportréban megismerkedhetünk vele emberként és alkotóként is, cikkünkben pedig további képeket és információkat tudhatunk meg szerzőnkről (…).

Szerzői bemutatkozás: “Gazdagnak születtem, de ezt akkor még nem tudtam. Sokáig nem láttam túl a tapintható szegénységen, ami körülvett. Egy Sáta nevű kis faluban születtem a család nyolcadik gyermekeként. Természetes volt számomra, hogy sokan vagyunk. Azt, hogy a két legidősebb bátyám is édestestvérem, csak iskolás koromban tudtam meg. Akkor azonnal le is tegeztem őket, merthogy addig édesanyám Lajos bácsinak és Károly bácsinak szólíttatta velem őket és nem tegezhettem egyiküket sem. A szüleimet soha, eszembe se jutott ilyen szörnyűség, mint ahogy a többi gyereknek sem az ötvenes években. Akkor voltam kisgyerek. Édesanyám már 43 éves volt amikor én születtem, 1949-ben, a halak csillagjegyében. Sok minden már ekkor eldőlt. Hoztam magammal az érzékenységet, a művészetek tiszteletét, azt meg megtanultam – mert meg kellett tanulnom –, hogy a sors leosztott lapjaiból hogyan hozzam ki a legtöbbet, a legjobbat. Arra meg ugyan ki gondol egy nyolcadikként érkező újszülött pólyája fölött, hogy gyakran fog temetni. Hat testvérem, mindkét szülőm és a férjem is odaát van már. A biztonságos, szeretetteljes fiatal évek árát meg kellett fizetnem.

Az irodalom szeretetét édesanyámtól örököltük, apámtól a szenvedélyt és a humort. Nem rossz kombináció! Édesanyám már a hetvenes években nyert egy pályázaton a „Hogyan neveltem fel nyolc gyereket” című írásával. Emlékszem, fájlalta, hogy a fődíjat olyan pályázó nyerte, aki örökbefogadott gyermekeket nevelt. Persze ő is tudta, hogy ezt csak hatalmas lélekkel lehet felvállalni, de akkor is… Nyolc gyereket megszülni, nem semmi. A másik írást természetesen nem láttuk, nem volt még akkor internet, de az édesanyám írógéppel pötyögtetett dolgozatát most is őrzöm.

A betű, a könyv nagy becsben állt a családban. Minden Karácsonyra, minden más ünnepre könyvet ajándékoztunk egymásnak, ha az antikváriumból, akkor onnan. Ennek is köszönhető, hogy három testvérem lett magyar-történelem szakos tanár, egyikük orosz-történelem, én egy kicsit látszólag a sorból kilógva közgazdász-tanár lettem. Két bátyám fiatal felnőttként hunyt el, egy nővérem nem tanult tovább, korán alapított családot. Legidősebb magyar szakos bátyám újságíróvá vált, az Észak-Magyarországtól került a Magyar Hírlaphoz. Mindez a rendszerváltás előtt történt, már csak a legidősebb szakmabeliek emlékeznek rá. Egyik nővérem kötetbe rendezte amatőr írásait, most én is ezt szeretném. Először az Észak-Magyarországba írogattunk mindketten, előfordult, hogy ugyanabban a számban mindkettőnk írása megjelent. Sőt! Az is előfordult, hogy az én írásomhoz neki gratuláltak. Így jobbnak láttam, ha a leánykori nevemből csak a „B” betűt tartom meg. A Mester nevet a férjemtől örököltem.

A legelső irodalmi próbálkozásaim azonban sokkal korábban kezdődtek. Alig tudtam még írni, 7-8 éves lehettem, amikor rajzlapból könyvet nyírtam, fűztem, írtam és illusztráltam. (A mellékelt képpel bizonyítani is tudom.) Mai szemmel nézve azt tartom értékesnek, hogy megpróbáltam egyedül végigvinni a folyamatot. Tulajdonképpen menedzseltem magamat, még a Pajtás újsággal is levelezésben álltam. Bugyuta kis versek születtek, amilyet egy ilyen korú gyerek fabrikálhat. Érdekes, hogy azóta is kedvelem, ha egy versnek muzsikája van. Ösztönösen az időmértékes versek felé vonzódtam már akkor. Most persze fontosabb már a gondolat, vagy egy nehezen megfogalmazható érzés ábrázolása. De valamiről szóljon! Nem szeretem mikor dühös fiatalok vers címén tajtékozva leszólnak mindent, obszcén kifejezéseket használnak, megbotránkoztatnak, de nincs elképzelésük arról, hogy hogyan kellene jobban, másként, és ki fogja azt megcsinálni? Egy szakdolgozatnak mindig úgy kell végződnie, hogy mik a te javaslataid az adott jelenség jobbá tételére.

Biztosan konzervatív vagyok már, de egy vers szerintem inkább gyönyörködtessen, mondjon ki valamit az olvasó helyett, vagy fényképezze le a hétköznapok apró csodáit.

 

Művészportré B. Mester Évával az Irodalmi Rádió weboldalán >>
A szerző blogja >>

 

Hol vagy?

Állandó vendég a lépteid hiánya,
Megidéztelek már mindegyik szobámba,
álmoktól fűszeres üres éjszakákba.
Megbotlik benned a reggelek magánya.

Ott vagy a kincseit pazarló nyárban,
a repülésben, a zuhanásban,
az őszbe sápadó napsugárban,
a békét kereső csendes elmúlásban.

Vágyakból tornyoztam égig érő máglyát,
Gyémántszelencében hordom haza lángját,
hogy beköltözhessél minden szobámba,
a bőröm alá, a holnaputánba.

 
 

B. Mester Éva versei és prózája
a Magyar Kultúra Napján tartott verses ünnepségen
Sáta, 2017. január 19.

 

 

 

Interjú Bartók Vincével, a Black Jukebox koncert nagybőgősével

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

Bartók Vince @ Luxfunk Radio – 2016.01.26. Hat évesen kezdtem zenét tanulni egy ózdi iskolában, hét évesen pedig már zongora szakra jártam. Klasszikus darabokat tanultam játszani, és nyolc évesen úgy gondoltam, hogy klasszikus zongoraművész lesz belőlem. Ahogyan ez számos iskolában előfordul, itt is jött egy olyan időszak, amikor rövid idő alatt több tanárváltáson estünk túl. Egyikükkel volt egy nézeteltérésem tíz évesen, és ez teljesen elvette a kedvemet a zenetanulástól. Onnantól kezdve nem akartam folytatni többé. A szüleimmel elmentünk kiiratkozni, amikor is egy teljesen másik tanár fogadott bennünket. Ő nem hagyta, hogy kiiratkozzam, mert azt mondta, hogy lát bennem tehetséget. Vele folytattam tovább, egyre nagyobb kedvvel.

A teljes cikk a képre kattintva olvasható >>

bartok_vince_sata_2016

 

Bartók Vince a Luxfunk Radio további cikkeiben >>

 

 

Elhunyt Kasza Gábor

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

A 61 éves korában elhunyt Kasza Gábortól február 28-án, 14 órakor vesznek végső búcsút az egri Bazilikában.

Nagy veszteség érte az egri sportéletet. 61 éves korában elhunyt Kasza Gábor. A sátai születésű korábbi labdarúgó 21 éven át űzte aktívan szeretett sportágát. Megyénkben Hevesen és Novajon is védett, utóbbi településen fejezte be 1992-ben pályafutását. Edzőként dolgozott Novajon, majd Sirokban, rövid ideig munkájával segítette az Eger FC és a Felsőtárkány csapatát. Az egri kispályás labdarúgóéletben kiemelt szerepe volt. A Dohánygyári pályát 1997-től három éven át üzemeltette, majd átvette a Lajosvárosi sportpályát. Sokat tett azért, hogy a mai állapotába hozza a létesítményt.

– írta az Agriasport.hu

 

A HeOl.hu így emlékezik:

A teljes cikkre >>