Szabó Alexandra és Kovács Csaba versei

Szabó Alexandra és Kovács Csaba saját versei
a Magyar Kultúra Napján tartott verses ünnepségen
Sáta, 2017. január 19.

 
Szabó Alexandra

Törékeny pillanat

Törékeny pillanat,
Semmi több csak egy röpke pillanat,
Ahogy kérészek dala száll ingatag,
Csak egy kis érzés,
csak egy kis élet darabka.
Suttogva száll alá a harmatcsepp,
Pihegve rohan az idő a távolba.
Ne kiabálj!
Ne szólj egy szót se!
Ez most a miénk, csak ölelj szorosabban.
Szoríts, hadd érezzem a meleged.
Nézz, hogy egy percre is, de a tiéd legyek.
S csak képzeljük a csókunk!
Csak éljük meg a mostunk!
Hadd nézzem az arcod, ahogy engem néz!
Hadd nézzem a kezed, ahogy engem érint!
Hadd érezzem a tested, csak ölelj még!
Hadd lássam a lelked, csak egy kis ideig még!

Szabó Alexandra

Szerelem!?

Furcsa ármány a szerelem.
Egyszer fent, egyszer lent!
Azt sem tudod már valóság-e?!
Vajon valóság-e?
Szerelem, szerelem, szerelem!
Hajtogatja a bolond csacska szív,
Hajtogatja a bolond csacska agy!
Mennyi vér tapad hozzád szerelem!
Mennyi törés, mennyi gyötrés?
Mégis vágyunk rád!
Mennyi mocsok, mennyi sértés?
Mégis várunk rád!
Oh…te mocskos, gyötrő délibáb.
Oh…te szemtelen hazug vágy.
Vagy valós, valódi, igaz érzés?
Vagy könnyfakasztó kín?
Édesen csicsergő szép szemek,
Élesen fecsegő szerelmes szívek,
Köddel elfedett, kétségbeesett agy,
Örömkönnyes pozsgás arc!
Lehetsz rablánc, lehetsz álnok,
Legyél velem, de minden áron!
Kellesz nekem! Kellesz nekünk,
Még, ha nem is igazán ismerünk!

————————

 

Kovács Csaba

Mondatok

A mondatok,csak szavak,a szavak meg betűk,
A betűk csak jelek,melyet egy gondolat összefűz.
A gondolat viszont egy érzésből ered,
És ezt az érzést kell a versekben értened.
Ha te ezt nem érted, nincs benned érzelem,
Érzelmek nélkül nem létezik értelem.
Értelem nélkül nincsenek jelek,
S így nehéz, hogy jobban megismerjelek.

 

Kovács Csaba

Köszönet

Uram segíts!
Minden imám így kezdtem,
Fázós éjeken összefontam a két kezem.
Fél emberként éltem addig az életem,
De ő megmutatta, hogy másképp is létezem.
Harcoltam magammal, s magamban a magánnyal,
Mint kalóz a tengeren, fél szemmel és falábbal.
Komor őszi időkön, s a tél fenyegető fagyával,
Téged kértelek én a világ minden szavával.
És nem tudom miért, de segített nekem,
Azóta vidáman néz az égre a szemem.
Rád találtam végre, és többé nem kétkedem,
Ígérem megbecsülöm, és csak őt szeretem.
Had legyek hát eszköz Uram a kezedben,
Boldogságot adjak neki a nevedben.
Védem a rossztól, bajtól, akármi is lehet,
Minden imámban ezentúl köszönöm őt neked.

 

Kovács Csaba

Voltam – lettem

Voltam gyerek, nevetve álmodó,
Kispatakban halacskát számoló.
Reményen és örömön szárnyaló,
Vidáman élve mint egy kismanó.
De repültek az évek mint egy léghajó,
Szívemen érzelmek vízesésen zúduló.
Olykor hullámvasúton gyorsan száguldó,
Élek, mert rájöttem, hogy élni jó.
Megtaláltam boldogságom: tiszta tó,
Mert nincsen hozzád kézzel fogható.
Igazzá válik minden kimondott szó,
Irántad érzett szerelmem való.
S leszek majd hű, dalokat dúdoló,
Gyermeki szíveket nevelő, s ápoló.
Veled együtt éveken át változó,
Szívedben a lángot őrző és uraló.

Kovács Csaba

Éjszakai hangok

Március éji sejtelmes zörejek,
Titkolózó hangok büntetik a fülemet.
Hatalmas az ágy, mint a végtelen tenger,
Mely magába húz és lassan elnyel.

Puha bársonyként ölel a sötét,
Egy óra mutatója mondja a mesét.
Számolja a hosszú magasztos perceket,
Mit egyedül fekve nélküled tölthetek.

Hiányodtól jajgatva ordít a csend,
S csak én hallom, szívemben itt bent.
Mert csókod nélkül magányos éjeken,
Már nem élek csak pusztán létezem.

 

© Szabó Alexandra
© Kovács Csaba