2024-12-22

Termeld magadnak!

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

A „Termeld magadnak” projektelem a pályázat egyik legfontosabb része, mégis ennek a megvalósítása okozta a legtöbb problémát eddig.

Önkormányzatunk már sok évvel ezelőtt célul tűzte ki, hogy bevonja a termelő munkába a hátrányos helyzetű lakosság egy részét, az idősebbeket és a fiatalokat egyaránt. Sáta lakói elsősorban ipari tevékenységgel foglalkoztak, a rendszerváltást követően pedig az eddig kertműveléshez szokott családoknál is abbamaradt ez a munka. A hozzáértő emberek megöregedtek, a fiatalok a kert művelése helyett a zöldségfélék megvásárlását részesítették előnyben. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy felélesszük az önkormányzat révén a kertművelést, saját magunk által termelt friss áruval lássuk el a falu szociális konyháját.

Úgy gondolom, az évek alatt az önkormányzat berkeiben szerzett gyakorlati tapasztalat elegendő arra, hogy a hátrányos helyzetű lakosság projektbe bekapcsolt része a saját kertjét is megfelelően művelhesse.

Tavasszal a vírus helyzet miatt a csoportos munka elmaradt, a település vezetősége, valamint a település lakosai is inkább az egyéni munkavégzést preferálták. A korábban szerzett, és az egymással megosztott tapasztalatok alapján mindenki a saját kertjében kezdte el az ültetést.

Mostanra, azaz 2020. 09. 17-ére a legtöbb termést már kitermelték a földből a kertészkedők, melyekről 1-1 képet juttatott el mindenki a könyvtár címére, ezzel is elkerülve a személyes kontaktot. A bőven termett zöldségfélékből, mint paprika, paradicsom, tökfélék szívesen adtak kóstolót a szomszédoknak, ismerősöknek ösztönözve ezzel arra másokat is, hogy kezdjék el művelni kertjeiket. Ezzel szerették volna megmutatni másoknak, a saját művelésből származó zöldségek mennyivel finomabbak, mint a boltban kapható társaik. A többség a megtermelt növényekből tett el magot, gondolva a jövőévre, így tavasszal palántákat tud nevelni saját célra.

Megszakítás