Sáta, ahogyan én látom – A fotópályázat eredménye – 2017

Sáta Község Önkormányzata és Sáta honlapja fotópályázatot hirdetett Sáta internetes honlapjának 20 éves fennállása alkalmából “Sáta – ahogyan én látom” címmel. A pályázat témája: Sáta. Olyan fotókat vártunk, amelyekkel pályázóink bemutatják azt, hogyan látják Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sáta községét.

A pályázatra a határidő lezárultáig több mint ötven érvényes pályamunka érkezett. Az alkotások értékelésére a szervezők az alábbi összetételű zsűrit kérték fel:

Izsó Mária, “A Főnix Dala” című irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője (Debrecen)
Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője (Eger)
Jancsurák Gábor fotós, ÓzdFotó (Ózd)

A fotópályázat eredménye, amelyet Szalmás Zsoltné polgármester asszony 2017. október 21. napján hirdetett ki, a következő:

 

I. díj
Szabó Alexandra (Sáta)

– a „Kezünk nyoma” kategóriában készített „A kis falunk szíve és lelke!” című alkotása.

 

II. díj
Dr. Tóth-Piusz István (Budapest)

– az „Él és mozog” kategóriában készített „Egy kedves arc” című alkotása.

 

III. díj
Bertalan Csaba (Ózd)

– a „Fekete/fehér” kategóriában készített „Sáta fekete-fehérben” sorozatából a lélekharangot ábrázoló alkotása.

 

Különdíjak

Győrfi Tamás (Sáta)
– a „Kezünk nyoma” kategóriában készített sátai utcaképe

 

Veres Nikolett (Sáta)
– a „Természet” kategóriában készített sátai tájképe

 

Győrfiné Magyar Fanni (Sáta)
– a „Természet” és a „Kezünk nyoma” kategóriában készített sátai látképe a bótai tetőről

 

Kovács Csaba (Sáta)
– a „Kezünk nyoma” kategóriában készített látképe a sátai focipályáról

 

A pályamunkák a sátai kultúrházban kialakított galériában, nyitvatartási időben tekinthetők meg. A pályázat ezzel lezárult.
Pályázóinknak köszönjük értékes műveiket, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk!
A zsűri tagjait pontos és hozzáértő munkájukért külön köszönet illeti.

 

A díjazottak pályamunkái

További tartalmak

Vélemény, hozzászólás?