2024-12-21

A selymek és a szalagok bűvöletében

Ez a cikk már több mint egy éves, kérjük, hogy az oldalon szereplő tartalmat ennek figyelembe vételével olvassa.

TájGazda.hu – 2016. november 19. Antal Anita a Borsod megyei Sátán él családja körében és a selymek, taftok, csipkék varázslatában. Kb. 3 éve az interneten találkozott a szalagvirág készítéssel, ami teljesen elbűvölte őt, szerelem volt első látásra. Azonnal előkerültek nála az ehhez szükséges kellékek, a sok-sok szalag, ragasztópisztoly és a videó, amely alapján elkészítette első egyszerű, kis virágocskáját. Ez a hobbi azóta is tart nála és úgy érzi, hogy sírig tartó is marad. Megragadta a selymek, szalagok, organzák lágysága, finomsága, a színekkel való játék. Az egyszerű próbálkozásokat újabb és újabb formák követték. Az első „komolyabb” munkája egy rózsabimbókból álló felakasztható gömb volt, melyet a mai napig őrzi. Majd más típusú hajtogatással már rózsákból készített gömböket. Ezeket követték a cserepes gömbfák és a selyemvirágból készült, mára sok érdeklődőt vonzó örökcsokrok. Még húsvéti ünnep alkalmával is jelen vannak a szalagok, hiszen a saját készítésű gravírozott liba- és kacsatojásokat is szalagvirágokkal díszítve hozza a húsvéti nyuszi.

„Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész és ez te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál.” (P.S. i Love You)

Mindig is nagyon szerettem kézimunkázni, amit valószínűleg a szüleimtől örököltem. – meséli Anita. Édesanyám gyönyörűen horgol és hímez, édesapám a vájár munkája mellett igazi asztalos ezermester volt. Általános iskolás voltam, amikor édesanyámmal hímezni kezdtem. Édesapámnak is jobb keze voltam az asztalos műhelyben. Később kedvenc hobbim a kötés lett, amit újságokból, könyvekből sajátítottam el. Olyannyira, hogy gyermekeim születésekor már a család felsőruházatának nagy részét magam készítettem. A munkáimban szívem-lelkem-szeretetem benne van. Másként nem is tudnék alkotni, hiszen ilyenkor magamból adok valamit másoknak.

Legyen névnap, születésnap, gyermekszületés, szalagavató, ballagás, évzáró, esküvő. A virággal díszített alkotások minden alkalomra adhatók, mindig az adott eseményhez igazítva a termékek színvilágát, formáját, hangulatát. A kislányok nagy-nagy örömére hajráfok, hajpántok, csatok, hajgumik is készülnek leginkább kanzashi technikával. Otthonában több száz -féle színű, méretű selyem, taft és organza szalagok, csipkék, gyöngyök, strasszok várják, hogy tervei egy-egy részét valóra váltsa. Szívéhez nagyon közel állnak a selyemvirágokkal díszített ékszerdobozok, ládikák. A dobozokat először festi, lakkozza, a belsejét selyemmel kibéleli. A dobozokra készült virágokat leginkább szirmonként készít. Melegítés után kézzel hajtogatja meg a széleket, majd varrva, ragasztva alakítja ki a rózsákat, bimbókat, egyéb virágformákat, leveleket.

Másik nagyon kedvelt kézműves technikája a szalaghímzés, amellyel végtelen formák, variációk alakíthatók ki. Legszívesebben minden szabadidejében a hobbijának hódolna. A virágkészítést csak kedvtelésből kezdte, mára sok embernek szerzett már vele örömet. Először a barátai, rokonai kérték, hogy készítsen nekik is valami szépet, aztán így egyre több ember ismerte meg a munkáit. Több esküvőn is az általa készített dekorációk emelték a teríték pompáját, a rendezvény színvonalát. Pl. ilyen volt az egyik képen látható hattyúpár, amely az ifjú pár asztalát díszítette. Sok töprengés előzte meg a munkálatokat. Párja segítségével drótból hajlították meg a testet és a szárny formáját. Ezeket vonta be puha anyaggal, majd selyemmel. A kb. 3000 db hattyútollat egyenként hajtogatta meg fehér és fekete színekből. Az esküvőn is és azóta is sok elismerést kap érte. Az egyedi kérések a legnagyobb kihívások számára. Hiszen ilyenkor nemcsak a saját elképzelését, hanem a megrendelő személyiségét is figyelembe kell venni; kettőjükből alkot egy egészet.

Munkái annyira csodásak, hogy számos vásárra, kiállításra, falunapra és tanfolyam megtartására is hívták már. Nagy megtiszteltetésként érte, hogy az Együtt a mellrák ellen ózdi rendezvényére ő készíthette el az asztali díszeket, örömmel járult hozzá ehhez a fontos figyelemfelhívó kampányhoz.

Anitának a szalaghajtogatás sok pozitív energiát ad, feltöltődik és kikapcsol az alkotás során. Sokszor észre sem veszi az idő múlását, úgy belemerül a munkába. Szerencsének érzi magát, hogy ez a tevékenység egyben a hobbija és a szenvedélye. Szeretne a jövőben sokat fejlődni, újabb és újabb alkotásokat létrehozni. Ha a lehetőségek adottak lesznek, szeretne egy vállalkozást elindítani és oktatni is ezeket a technikákat.

A cikk és a képgaléria a TájGazda.hu weboldalon tekinthet? meg >>

Anita Facebook-oldala:

Megszakítás